Hajnal 2 van.Szóll a zene a fülemből,az ablakon bámulom a város fényeit és figyelem az árnyékok mozgását az ablakokban.Félig szítt cigaretta a kezemben.És régen látott vendégem látogat.A bánat.Körbe ölel mint egy takaró.Haggya hogy elesszek benne.Semmi másra nem tudok koncentrálni csak rá,ott van mindenhol körülöttem.Vigyasztal.Le törli arcomról az örökm utolsó könnyeit.Az idő lassul,majd eltánik.Nem létezik.Csak én vagyok és a takaróm.Elsüllyedek benne.Fulldoklom.Segitségért kiálltok halkan erőtlenül,de nem hallja senki,senki sem törődik vele.

Vigyetek engem innen.Vigyetek el.Be a fák közé,a tenger mélyére.Vigyetek el a nagyvárosokból a szürke tömegőbl tépjetek ki.Bontsátok le a beton falakat,engedjetek. Engedjetek szaladni.Mezitlábas talpam alatt érezni a föld száraz tapintását.Haggytáok hogy felfedezzem hogyan hagy nyomokat maga után a lábam a homokban ha végig sétálok a parton.Engedjetek fára mászni,mit sem törődve azzal hogy kitépődik a nejlon harisnya.Engedjétek meg nekem hogy éljek.Úgy igazán. ÉLJEK.

El akarok bújni egy ölelésben.Elmenekülni a világ elől.Csak sirni a vállán és érezni ahogy fújja a levegőt a nyakamra.. Csak egy ölelelést akarok de sokáig tartson.Legyen igazi,legyen érzelmekkel teli.Szerett teljes,ne kötelességből adott.