Már megint nem tudom hol vagyok.Kezdek elveszni,fekete tegner az életem.Nincs te nincs én de már mi sincs.Téged akarlak,elsőnek is meg utolsónak is.Kéne ide valami életbölcsesség de nem megy,már ezsem,a gondolataim elvesznek valahol út közben,van valami szűrő és senkinem sem nyilok meg.Ez meg hülyén hangzik.Baszki,na mindegy úgy se olvassátok.Tehát csak magamnak.De én megakarom ezt osztani,mindenkivel,ennek sincs értelme.Neked sincs.Semminek sincs.Körforgás.Óriáskerék.Összefüggés.

Ugye kérdezted a véleményem ,h mégi mit gondlok rólad.tessék most megkapod. mjad nyomtasd ki éségesd  el vagy tűzd ki a faladra ha tetszik.Olyan mindegy.Mit számit a véleményem mégis? Úh kedves vélemény,gyere és ittasd pennám h az internetes oldalt gépi iróeszközömmel szétfertőzhessem.Az a véleményem hogy hmm,ezen erősen gondolkodnom kell,megkérted ne legyek sablonos.(fgalmazás lvl5 ös) Én komolyan mondom imádok veled beszélgenti,de néha esküszöm olyan szinten az agyamra mész a faszságaiddal hogy az valami hihetetlen.Mit kell midngi azon szenvedned h nem akarsz velem bszélni,ha tényleg annyia nem akarnál nem irnál rám vag nem irnál vissza vagy valami ilyen.Megoldható.Azon kivül meg azért is beerluck mert mert képes vagy végig hallgatni a hülyeségeimet anélkül hogy fejvesztve rohannál el,már pedig engem nehéz elviselni,nem mondom h téged könnyű.Remélem nem fogsz megsértődni.Ha igen annak felettéb NEM  fogok örülni.Nem nem az egóm mondja az egóm azt mondja h haragszom rád jelen pillanatban mert feldühitettél.

Azt hiszem minden akkor kezdődött amikor először a szemébe néztem .Nem értettem hogy lehet valami egyszerre ennyire élettel teli,még is ilyen üres.Azt akartam hogy élje az életét ne pedig részt vegyen benne,boldoggá akartam tenni őt mindenképp,még úgy is ha ezáltal én sérülök.
 Sokáig azt hittem ohgy nincs első látásra szerelem ,én ekkor hittem el,mikor először rá pillantotta.Kimentem a tengerpartra sétálni,már csak a nap utolsó sugarai csillogtak a vizen,ő ott ült a homokban kezeit maga köré fonta hogy védje magát a hűvös széltől.Oda sétáltam hozzá,nem még nem szólitottam meg csak leütltem mellé és figyeltem,nem nézett rám.Azt reméltem hogy rám fog,de nem tette.Méz szőke haját arcába fújta a szél de nem igazitotta meg.Talán ha tiz percig  birtam hogy nem szólok hozzá.

-Szia!-köszöntem neki,sőt talán egy apró mosoly is elhagyta a számat de nem válaszolt,nem reagált rám,mintha ott sem lettem volna,csak nézte a tenger fényes fehér hullámjait mintha ha arra várt volna hogy az majd kijön érte és elviszi a világból.-Van egy szvetterem kéred? -semmi...

Vártam egy kicsit majd fogtam és ráteritettem.-figyi az sem baj ha nem adod vissza csak nem szeretném hogy megfázz ha már igy egyeüdül üldögélsz a parton.-fogtam magam és tovább sétáltam.
-Köszönöm-suttogta egy kicsit később.Nem jutottam sokkal meszebb tőle de leültem .és megvártam azt amig elmegy.Végül is nem adta vissza a szvetteremet sem az éjjel,se a következőkön.

Minden este kimentem ,csak azért hogy lássam őt. Olyannak mondhatnám a viszonyunkat mint a kishercegben a róka és a herceg viszonya úgy éreztem meg kell szeliditenem őt.Valahogy vonzott magázhoz

Könnyek gyűlnek a szemembe
Rég elfeledett emlékek kerülnek helyükre
Szivem darbokban hever
Szorits magadhoz ha zavar

Suttogj a fülembe,szép hazigságokat
talán  neked majd elhiszem 
hogy ez máskép is alakulhat
hogy a lelkem-
benned társra találhat

Csak ölelj át
engedd hogy járjon át
a boldogság amit hoztál
hogy ne álljon a bál.

Merről kezdjek bele? Annyi mindent mondanék.Vagy talán semmit.Nem tudom.Elvagyok vezsve.Nagy a villág én meg pici vayok és bolond.

Amúgy annyi mindent elkéne mondanom embereknek.Amúgy lekéne sozknom a cigiről.Amúgy boldognak kéne lennem.AMúgy nem kéne hogy kétségek legyenek elmémben.Amúgy elkéne felejtenem mindent az idei nyárból.AMúgy nem kéne éreznem.Újra kéne kezdeni.De jobban mint tavaly nem úgy végezni hanem csak gy érzések nélküli robottá válni.Nem érdekel az emberek véleménye amúgy csak fáj hogy velem nem törődik senki.Amúgy törődik egy emer velem de hát az se lehetmindig velem.Anyám aki lehetne a második annyit látom mint a halott kutyámat mert az a nő sosincs itthon hiába szeretem meg minden.AMúgy ezt a szart se olvassa senki.Amúgy nem kéne naivnak lenni.Aúgy kéne keresni valakit aki nekem jó.Amúgy találtam csak neki én nem vagyok jó.Amúgy baszhatom az egészet.Amúgy azért irom mert senki sem hallgat meg.Amúgy kurvára szarul vagyok megint.AMúgy sirógörcseim vanak megint.Amúgy tök nyugodt vagyok csak meg akarok hallni.Minden endben van csak én nem akarok élni tovább.De nem hallhatok meg mert nem akarok csolódást okozni.Igy is milyen lehet nekik hogy a drága 14 éves kicsi lányuk dohányzik.AMúgy valószinleg wc pucoló lesz belőlem.Vagy ha mégsem s megcsinálom és sikeresen kimegyek majd külföldre dolgozni akkor lehetséges ohgy jó életem lezs.Bááár nem hinném.Sikerülhet kimehet dolgozni mert úgy is megcsinálom csak nem lezsek boldog.Mert valahogy az élet nem akarja ohgy valaha is jól érezzem magam.Nem mintha nem érezném jól magam ,csak azért mégis.Bár mikor bárki tetszik nekem elbazsom,vagy áááh.Jelentéktelen.Amúgy lehet csak én vagyok túl negativ s ezért nem jön össze semmi.Vagy talán azért mert mert   faszom tudja . Nem tudom mért nem jön össze semmi . Tanulok is mégis szar jegyeket kapok.Igazságtalanság.Aki nem tanul annak jó lezs a dolgozata de én dolgozhatok rajta nem látszi kaz eredményen.Hogy a faszomba is látszana? Amúgy aludni akarok.Álmodni egy szép világo ami csak az enyém és álmodni benne örökké. Csak az enyém lenne.És szép lenne meg jó.És rózsasin unikornisokon lovagolnék.Boldog lennék.Csak ez a világ nem létezik csak a szürke valóság.Amúgy basszátok meg mind!

Mielőtt még becsukom az utolsó kaput ami itt tart a realitás világában,felhúzom az órát hogy reggel legyen mi ki tépjen belőle,különben ha tehetném ott maradnék.Majd ha felhúztam az órát elveszek a takaró melegében.Olyan min egy ölelő anya,meg egy szerető egyben,ő itt van nekem . Percegik még nézem a poszterokat a falon a sarkakat a plafont hátha látok valami árnyékot mozdulni,de semmi.
  Beforudlok a fal felé és elkezdek gondolkdni a "mi lett volna ha" -kon majd át gondolom azt is hogy megtörténhetne ez is.Vagy át gondlom milyen egy világban élünk mindannyian.Mindannyian egy különbözőben a sajátunkban.Egyszer csak elvesztem a fonalat és már nem én irányitom a gondolataimat hanem az érzéseim és elalszom.Aztán reggel meg bibiiip bibiip és kelhetek.Pedig ha tehetném aludnék  én örökké ebben a csodálatos világban melyet csak álmomban tud létrehozni az elmém.

Azt hiszed, ismered a halált. Pedig nem. Addig nem, amíg nem láttad. Igazán nem láttad. És a halál bekúszik a bőröd alá és benned él. Azt is hiszed hogy ismered az életet. A dolgok szélén állsz és figyeled, ahogy elmennek, de nem éled meg. Nem igazából. Csak egy turista vagy. Egy szellem. És aztán meglátod. Tényleg meglátod. És az élet bekúszik a bőröd alá, benned él, és nincs kiút. Semmi sincs, amit tenni lehet. És tudod mit? Ez jó. Ez egy jó dolog.

Hajnal 2 van.Szóll a zene a fülemből,az ablakon bámulom a város fényeit és figyelem az árnyékok mozgását az ablakokban.Félig szítt cigaretta a kezemben.És régen látott vendégem látogat.A bánat.Körbe ölel mint egy takaró.Haggya hogy elesszek benne.Semmi másra nem tudok koncentrálni csak rá,ott van mindenhol körülöttem.Vigyasztal.Le törli arcomról az örökm utolsó könnyeit.Az idő lassul,majd eltánik.Nem létezik.Csak én vagyok és a takaróm.Elsüllyedek benne.Fulldoklom.Segitségért kiálltok halkan erőtlenül,de nem hallja senki,senki sem törődik vele.

Vigyetek engem innen.Vigyetek el.Be a fák közé,a tenger mélyére.Vigyetek el a nagyvárosokból a szürke tömegőbl tépjetek ki.Bontsátok le a beton falakat,engedjetek. Engedjetek szaladni.Mezitlábas talpam alatt érezni a föld száraz tapintását.Haggytáok hogy felfedezzem hogyan hagy nyomokat maga után a lábam a homokban ha végig sétálok a parton.Engedjetek fára mászni,mit sem törődve azzal hogy kitépődik a nejlon harisnya.Engedjétek meg nekem hogy éljek.Úgy igazán. ÉLJEK.